Ültessünk együtt ismét 1000 facsemetét Magyarországon Ültess a bolygóért: az Accor szállodái világszerte 1,7 millió fa elültetését finanszírozzák
Az Accor munkatársai világszerte 90 országban vesznek részt a Nemzetközi Föld Napján
Az elmúlt öt évben az Accor munkatársai világszerte 500 millió emberrel együtt készültek április 22-én a Föld Napjára. Ezzel egy időben abban a 90 országban, ahol a vállalat működik, a cégnél az Earth Guest Day-ként ismert rendezvény keretében minden évben csapat-alapú kezdeményezéseket hajtottak végre a helyi fejlődés, egészségügy és környezetvédelem érdekben.


Earth Guest Day Magyarországon:
2011. április 16-án az Accor Magyarország több, mint 100 munkatársa vett részt az Eath Guest Day programjában. Budapest mellett, a pesthidegkúti erdő friss levegőjét élvezve a résztvevők 1000 kis facsemetét ültettek el. A rendezvény keretében egy erdész tartott előadást az erdő életének körfogásáról, a gyerekek pedig részt vehettek egy sárkányeregető versenyen, ahol a díjat a „legszebb” és a „legjobban repülő” papírsárkány kapta.
Ültess a bolygóért: „A törölközőknek köszönhetően két év alatt 1,7 millió fát ültettünk.”
Az Accor vendégei és munkatársai az Ültess a bolygóért projekt 2009-es beindítása óta egy innovatív és hatékony képlet megvalósítását támogatják: „5 újra felhasznált törölköző = 1 elültetett fa.” A mai napig az Accor már 1,7 millió fa elültetését finanszírozta világszerte, ezek közül 2000 ültetését pedig magyarországi hotelek támogatták.
Az Ültess a bolygóért program alapelve egyszerű: amikor a vendégek több mint egy éjszakára megtartják fürdéshez használt törölközőiket, a szálloda mosodai költségei csökkenek. Az így megtakarított pénz egyik fele a szállodaigazgatókat ösztönzi, és biztosítja a munkatársak képzési programjait, míg a másik felét világszerte hét újraerdősítési projektbe fektetik bele. Ezek az Ausztráliában, Brazíliában, Indonéziában, Romániában, Szenegálban, Thaiföldön és az Egyesült Államokban beindított projektek környezeti, továbbá szociális és társadalmi hasznot hoznak a helyi közösségeknek. Az Accor szállodái így aktívan hozzájárulnak az ENSZ környezetvédelmi programjának keretében indított Egymilliárd Fa Kampányhoz, amelynek a vállalat is partnere.
Ültess a bolygóért projektjével az Accor újrafogalmazta a manapság elfogadott szállodaipari gyakorlatot és hatékony eszközzé formálta azt, amellyel támogatja a fenntartható fejlődés három alappillérét: a társadalmat, a környezetet és a gazdaságot.
A projekt középpontjában lévő célokhoz kapcsolódó eredmények nagyon bíztatóak. A vállalat máris túlszárnyalta saját előrejelzéseit, és tovább közelít céljához, hogy 2012 végéig 3 millió fát ültessen el.