Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Újabb kórházban vizitelnek a bohócdoktorok

Az MTV Bízunk Benned! című vetélkedőjében szerepeltek a Piros Orr Alapítvány bohócdoktorai. Elhatározták, hogy ha megnyerik az álomnyereményt, újabb kórházban kezdik el a „vizitelést”. Az álom valóra vált. A Piros Orr Bohócdoktorok által látogatott 11 kórházból és 2 idősek otthonából álló országos hálózat a Szent László Kórházzal bővült.

Fotó: MTVA/ Gálos M Samu

A Piros Orr Bohócdoktorok képzett színészek és művészek.  Céljuk, hogy művészetterápiás módszerek alkalmazásával megkönnyítsék a beteg gyermekek számára a kórházi tartózkodással járó nehézségeket és elősegítsék mihamarabbi gyógyulásukat.

A Szent László Kórházzal kötött új együttműködés keretében a Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályon, valamint a Gyermekhematológiai és Csontvelőtranszplantációs Szakrendelésen kezdődik el a közös munka, melynek során 2014. májustól heti rendszerességgel, alkalmanként több mint harminc súlyosan beteg gyermekhez jutnak el a Piros Orr Bohócdoktorok.

Dr. Kriván Gergely, a Szent László Kórház osztályvezető főorvosa szerint a bohócdoktorok tevékenysége valós segítség, hiszen a betegségük során nagy megterhelésnek van kitéve a gyermekek szervezete és lelke egyaránt. Minden olyan tevékenység, mely a jókedvüket fokozza, elősegítheti a gyógyulási folyamatot.

Rékay Ágnes, az Alapítvány ügyvezető igazgatója kihangsúlyozta, hogy ezzel a megállapodással az Alapítvány újabb lépést tett előre szakmailag, hiszen például a steril szobában lévő gyermekeknél teljesen új technikákat kell majd alkalmazniuk a bohócdoktoroknak. Újdonság továbbá, hogy az Alapítvány más alternatív utakon is próbálja a jókedv és nevetés gyógyító hatását hangsúlyozni. Áprilisban például rajzpályázatot hirdettek, s a beérkezett alkotásokat pedig vándorkiállításon állítják ki a Piros Orr Bohócdoktorok által látogatott kórházakban, az ország különböző pontjain. Elsőként a Szent László Kórházban, hogy ezzel is színesítsék a beteg gyermekek hétköznapjait.

 

Piros Orr Alapítvány

A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány 18 éve alkalmazza a „nevetésterápiát” a gyermekkórházakban. Az alapítvány képzett bohócdoktorai az elmúlt évek alatt több mint 246 ezer gyermeknek és idős embernek hozták el a gyógyító nevetést, de mivel a vidámságból sosem elég, az alapítvány kitűzött célja, hogy tevékenységét minden egyes hazai kórházra kiterjessze. További információk az Alapítvány honlapján (www.pirosorr.hu) vagy hivatalos Facebook oldalán (https://www.facebook.com/PirosOrr) olvashatók.

Kérjük adója 1%-val támogassa a Piros Orr Bohócdoktorok gyógyító munkáját!

Adószám: 18090628-1-41

0 Tovább

Ismét kiáll az emberi méltóságért a Budapest Bár

Koncert a Magyar Hospice Alapítvány javára

A Magyar Hospice Alapítvány megalakulása óta számos eseménnyel igyekszik felhívni a társadalom figyelmét a hospice szolgáltatás fontosságára, az életvégi humánus ellátásra. A Budapest Bár társulata immár második alkalommal ajánlja fel produkcióját a Magyar Hospice Alapítvány javára.

„ A Budapest Bárban olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik tudják, hogy jó célt szolgálni, nemes tettekhez segítséget nyújtani öröm, és aki megteheti, annak számára kötelesség is. Az Alapítvány munkatársai az emberi élet talán legnehezebb állomását teszik méltóvá, elviselhetővé. Zenénkkel, koncertjeinkkel mi is mások életét igyekszünk könnyebbé, szebbé és vidámabbá tenni – szerencsére nekünk könnyebb a dolgunk. „nyilatkozta Farkas Róbert a Budapest Bár vezetője.

„ A szeretet mindenkinek jár. A szeretetbe az is beletartozik, hogy a méltóságát élete végéig meg tudja őrizni az ember és ne maradjon magára. Amikor elmegyünk, úgyis egyedül leszünk. Magamnak is azt kívánom, hogy a szeretteim és szeretet vegyen körül az utolsó pillanatokban. „ mondta Behumi Dóri.

A Magyar Hospice Alapítvány 1991 óta végzi a gyógyíthatatlan daganatos betegek egyénre szabott ápolását, fájdalomcsillapítását, és családjuk lelki támogatását. A gyógyíthatatlan rákbetegeket otthonukban, valamint szükség esetén a Budapest Hospice Házban gondozzák.


A betegekhez való szeretetteljes odafordulás értelemmel és tartalommal töltheti meg az élet utolsó szakaszát is. Az ápolás, gondozás mindenki számára térítésmentes.
Az Alapítvány megalakulása óta nagy energiát fektet a szemléletformálásra és a hospice ellátás ismertségének növelésére, hiszen egyre nagyobb a társadalom igénye az életvégi humánus ellátásra.

Eseményeikkel, rendezvényeikkel felhívják a figyelmet arra, hogy az emberi méltóság az utolsó pillanatig megőrizhető és az elmúlás és a veszteség az élet természetes része. Az Alapítvány tevékenységének további célja, a súlyos betegekkel való együttérzés és a segítő attitűd erősítése, az önkéntes munka és a jótékonyság értékének növelése.

www.hospicehaz.hu

0 Tovább

A nevetés gyógyít


Idén eddig 581 vizit alkalmával 16.785 beteg gyermeket és idős embert látogattak meg a Piros Orr bohócdoktorai, a KIKA áruházak pénztárai mellett található piros szivacs orrok megvásárlásából eddig több mint 3 millió forint adomány gyűlt össze a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány javára. „Nagy öröm ez számunkra, hiszen így jótékonysági munkánk folytatására, esetenként bővítésére tudjuk fordítani ezt az összeget.” – mondta Rékay Ágnes, ügyvezető igazgató. „Hálásak vagyunk a KIKA-nak az együttműködésért, és mindazoknak, akik a piros orrok megvásárlásával támogatják Alapítványunkat.”

A Piros Orr bohócdoktorai speciálisan képzett színészek és előadóművészek, akik gyógyító nevetést visznek a beteg gyermekek kórházi ágyához. A nevetés hatékonyan csökkenti a stresszt, s ezáltal olyan élettani folyamatokat indít el, melyek segítik a betegség legyőzését.
A bohócdoktorok kettesével ágyról-ágyra látogatva személyes kapcsolatot építenek ki a betegekkel. Heti látogatásaik alkalmával zenélnek, énekelnek, báboznak, zsonglőrködnek és bevetik sajátos improvizációs eszköztárukat is. Bűvészkedéssel és varázslással oldják a gyerekek kórházi szorongását. Mulatságos tevékenységüket megelőzően minden alkalommal konkrét ismertetést kapnak a kórházi orvosoktól, ápolóktól az osztályon fekvő gyerekek állapotáról.

A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány 1998 óta közhasznú szervezet, melynek költségeit adományok fedezik. 25 bohócdoktora jelenleg 11 kórházban látogatja és hangolja jókedvre a kis betegeket, valamint az idősek otthonában az idősebbeket.
Az alapítvány bohócdoktorai az elmúlt évek alatt több mint 238 ezer gyereknek és idős embernek hozták el a gyógyító nevetést, de mivel a vidámságból sosem elég, az alapítvány kitűzött célja, hogy tevékenységét minden egyes hazai kórházra kiterjessze, hogy így valamennyi kórházban fekvő gyerek hozzájuthasson a gyógyulást segítő vidámsághoz.

A Bohócdoktorok munkája támogatható az Adhat Vonal 13600-as számán, a 27-es szám tárcsázásával (hívásonként 250 Ft-tal) vagy egyéni adományozással a http://www.pirosorr.hu/ honlapon keresztül.

0 Tovább

CarrotMob a Mikszáth téren

A pozitív bojkott erejével a környezetvédelemért!

Szavazz a pénzeddel! - erre buzdít a május 4én megrendezésre kerülő rendezvény. A Mikszáth Kálmán téren néhány fiatal egy óriási buli keretében szólítja fel a vendéglátóhelyeket kézzel fogható környezetvédelmi fejlesztések bevezetésére.

A világszerte nagy népszerűségnek örvendő Carrotmob események lényege, hogy civil társaságok, baráti körök együttműködnek kedvenc kávézójukkal, kocsmájukkal, vagy éppen zöldségesükkel, valamilyen pozitív cél érdekében. A kiszemelt cég vállalja, hogy a csoport által szervezett esemény napján keletkező bevételének adott százalékát az előre megbeszélt nemes célra fordítja: ez lehet valamilyen környezetvédelmi beruházás (a mosdók víztakarékossá tétele, izzók energiatakarékosra cserélése, stb), vagy bármi más, amit a közösség építő jellegűnek tart. Az esemény lehet buli, filmvetítés, más közösségi program a lényeg, hogy a szervezők által meghívott fogyasztók az amúgy is tervezett kávéjukat, sörüket, vennivalóikat aznap a kiszemelt helyen szerezzék be, hozzájárulva a kitűzött célhoz. Mindenki jól jár.

A rendezvénynek kettős célja van: egyrészt megmutatni a fiataloknak, hogy a pozitív bojkott szellemében mindenki nyer, hiszen azzal, hogy pénzükkel olyan helyeket támogatnak és olyan termékeket vesznek, melyek megfelelnek az értékrendjüknek, arra ösztönzik a szolgáltatókat, hogy az ő szempontjaikat figyelembe véve működjenek; másrészt pedig segít a vendéglátó egységeknek az üzlet fejlesztésében és jó hírnevük terjesztésében. A Mikszáth téri eseményen minden résztvevő étterem saját környezetvédelmi és társadalmi fejlesztési programot állított össze a Felelős Gasztrohős kezdeményezés szakértőinek a szakmai segítségével. Amennyiben az esemény eléri célját és elég bevétel gyűlik össze, akkor ezek megvalósításáról a szolgáltató gondoskodik, a szervezők pedig ellenőrzik és a közösség felé kommunikálják is.


A rendezvény másik célja, hogy a téren lehetőséget biztosítsunk feltörekvő zenekaroknak a bemutatkozásra. Budapesten rengeteg támogatásra méltó fiatal tehetség van, akiknek így szeretnénk segíteni egyben pedig az előadók, csoportok körül kialakult közösségeket is szeretnénk a térre csábítani, hogy velük is megismertethessük annak egyedi hangulatát.

Fellépők:


Shortstory zenekar
A kétfős (akusztikus gitár, ének) popfeldolgozás zenekar 2009ben, közvetlenül alakulása után megnyerte a Veszprémi Utcazene Fesztivált. Azóta is töretlen lendülettel adják a kisebb kávéházi és a nagyobb közönséget is megszólító szabad ég alatti koncerteket.

Magyar Császári Pillanatművek
Akusztikus hangulatfestmények, pillanatcsokrok és a köréjük önállóan szerveződő színes, kreatív társaság. Császári Gergely (exKaukazus, Erik Sumo Band, Péterfy Bory & Love Band stb.) dalszerzői klubestjéből kinőtt zenei műhely. Van itt minden a sajátos feldolgozástól tudományos-romantikus szerzeményig. Vannak pillanatok, emberek, érzések, dalok. Könnyű és nehéz, kedves és komoly, de leginkább szerethető, énekelhető, néha táncolható saját számok és megaslágerek érdekes, finom akusztikus remixei.

Marcus De Miután
Németországban néhány zenekarban előadói tapasztalatot szerzett, Marcus egyedl kezdett játszani Ausztrália és Amerika utcáin. Magyarországra zenét tanulni érkezett, és élvezi, hogy ittléte során van lehetősége nemzetközi színpadokon is szerepelni. Az este során saját számai mellett feldolgozásokat játszik majd unplugged formában, rocktól az americanaig.

Eddig részvételi szándékukat jelző vendéglátóhelyek és céljaik:

A szervezőkről
Felelős Gasztrohős
A 2012 elején indult Felelős Gasztrohős blog célja, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét a vendéglátóegységek, és általában az élelmezés által okozott jelentős környezetterhelésre. A világ egyik legnagyobb igazságtalanságának tartjuk, hogy míg a világ egyik felén éheznek, a másikon az emberek a túlfogyasztásból eredő betegségekben halnak meg, és itt komoly problémát jelent a maradék élelmiszer megsemmisítése. Ezen felül jelentős az élelmiszertermeléshez kapcsolódó erdőirtás, talajszennyezés, vízhasználat, és az import élelmiszerek által megtett kilométerek okozta környezetterhelés, az ebből származó károsanyagkibocsátás, zaj és balesetek száma.

2 Tovább

A 2000. kívánságteljesítés - 10 év Csodalámpa


A 2000-ik álom a Csodalámpától! Ha közvetlenül az oroszlán barlangjába nem is, de a kiselefánt – Asha – és mamája szülőszobának nevezett lakóhelyét közelről is láthatta Réka, akinek 2000-ikként teljesítettük a kívánságát.

Bejuthattunk a zsiráfok közvetlen közelébe, ahol Réka a tenyeréből etette őket, utána egy jól megtermett víziló nyakát simogathatta, de még Emesét, a róka-manguszta lányt is az ölébe vehette. Mindezt Hanga Zoltán a budapesti állatkert szóvivője társaságában tehettük meg, méghozzá Réka 12. születésnapján. Az encsi nagylány imádja az állatokat, valamikor maga is szóvivő lenne, ezért azt kérte tőlünk, szeretne Hanga Zoltánnal az állatkertben sétálni és néhány érdekes, a nagyközönség elől elzárt helyre bejutni. Azt terveztük, hogy egy gyönyörű március végi szombaton teljesítjük ezt a nem mindennapi kérést. A március vége és szombat el is jött, de az időjárás nem volt hozzánk kegyes, mivel a hőmérő alig mutatott 0 foknál többet, a nap nem sütött, de mi mégis izgatottan vártuk Rékát és családját, hiszen tudtuk, egy felejthetetlen program elé nézünk. A bejáratnál már várt bennünket Hanga Zoltán szóvivő, aki egy érdekes sétára hívott bennünket, ahova elkísért az atv híradó stábja is.

Megnézhettük a csíkos malackákat, a majomcsaládot, ahol a papa a fejére húzta a ládát, a kölyökmajom pedig rosszcsontként ugrált le, s föl a ketrec játszótérként kialakított részén. Az érdekesnél érdekesebb kis- és nagyobb állatok megtekintése után nagy meglepetésünkre az egyik gondozó pórázon kihozta Emesét, a róka-manguszta lányt, aki kezdetben csak szagolgatta Rékát, majd egyre jobban érdekelte a nagylány táskája, ruhája, majd az ölébe is ült. Ezután bemehettünk a zsiráfok közvetlen közelébe, ahol Réka kezéből ettek a hosszúnyakú, s igen érdeklődő állatokat. Már majdnem minden érdekes állatot láttunk, amikor Réka azt kérte, hadd nézze meg a nemrégiben született kiselefántot. Hanga Zoltán úr bevezetett bennünket a közönség elől elzárt, úgynevezett szülőszobába, ahol Asha a kiselefánt a mamájával él. A kis jövevény különösen érdeklődött és méricskélt bennünket, mire a mamája jókora mennyiségű vizet szívott fel az ormányába és mind felénk lövellte. Még szerencse, hogy egy üveg választott el bennünket. A mellettük lévő szobában pedig megnézhettük, hogy fürdetik meg slaggal Asha papáját, aki a gondozók vezényszavára külön-külön minden testrészét odanyújtotta a mosdatásra. Mellettük egy kis medencében fürdött, majd érdeklődve felénk rohant egy hatalmas víziló, akit Hanga úr segítségével Réka is itt megsimogathatott. A séta végén belefutottunk egy igazi delfin-show-ba, a medencében 2 fóka mutatta be tudását, labdáztak, vicces mozdulatokkal szórakoztatták a közönséget.

Az élménnyel teli nap még nem ért véget, a kis társaságot Kovács Pál a budavári Hilton szálló PR igazgatója és munkatársai egy kellemes ebéddel, s egy tűzijátékos csoki tortával várta. Miközben elfogyasztottuk a nagyon egészséges és finom ételeket, az ablakból a Parlamentre néző gyönyörű panorámát csodálhattuk meg. Köszönjük Hanga Zoltán szóvivőnek a segítséget, hogy vele együtt, közösen teljesíthettük a 2000-ik csodalámpás kívánságot, valamint a Hilton szállodának a nagyon finom szülinapi ebédet.

Felkai Márta Budapest, 2013. március 23.

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.519958451381304.1073741825.138139139563239&type=1&l=905a4cd002

0 Tovább

A szánhúzókra senki sem gondol?

Még 2008-ban egy maroknyi lelkes állatvédő úgy gondolta, segíteni szeretne a bajba jutott szánhúzókutyákon. Nekik köszönhetően született meg a mai Összefogás a Szánhúzókért Közhasznú Alapítvány. Az alapítvány célja az alaszkai malamut, szibériai husky, samoyed kutyák és keverékeik mentése, rehabilitálása és végül szerető gazdákhoz történő örökbeadása.

Sajnos látványosan emelkedik a szorult helyzetbe került szánhúzókutyák száma, nincs nap, hogy ne érkezne segítségkérés egy-egy magára hagyott, gyepmesteri telepen raboskodó vagy szörnyű körülmények között tartott kutyáról. Az alapítványnak köszönhetően az elmúlt években több száz elveszett, vagy gazdát kereső kutya találta meg otthonát.

Sajnos még hazai mércével mérve is nagyon szűk az alapítványt támogatók köre. Az alapítvány anyagi lehetőségei olyannyira korlátozottak, hogy sokszor nem tud kutyát átvenni, hiszen nincs őt miből gondozni, elhelyezni. A felmerülő költségeket sok esetben az alapítvány tagjai, önkéntesei fedezik a családi kassza rovására. Bevételt csak támogatók és a személyi jövedelemadó 1%-a jelenti. Az alapítvány szilárdan hisz az “üvegzseb” elvében, minden érkező adománnyal a honlapján nyilvánosan elszámol.

Összefogás a Szánhúzókért Közhasznú Alapítvány

székhely: 2016 Leányfalu, Őz utca 5.

adószám: 18899173-1-1 3

számlaszám: K&H Bank 10404742-50505249-49551019

honlap: www.szanhuzoalapitvany.hu

e-mail: info@szanhuzoalapitvany.hu

0 Tovább

Összegyűltek az ajándékok a Lea anyaotthonnak

A karácsonyfa alatt várták a kisgyerekeket az [origo] Világkarácsony és az [origo] Játékbolt közös jótékonysági akciójában összegyűlt ajándékok. Az akció keretein belül az online játékáruház segítségével olvasók is adakozhattak a Lea anyaotthonban lakó gyerekeknek és szüleiknek. Az otthonban olyan fiatal anyukák és gyerekeik laknak, akik segítség nélkül nem maradhattak volna együtt, egy családként. A gyerekek nevében köszönjük az olvasóknak az izgalmas készségfejlesztő és más kedves játékokat, ezen kívül a Mukuku felajánlását, akik 3 felnőtt, 3 gyerek és 3 bébi felsővel járultak hozzá a karácsonyi adományhoz!

1 Tovább

Jótékonysági felajánlás a hajléktalanok javára

Az elmúlt években az Oltalom Karitatív Egyesület rendszeresen vett részt a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron, ahol a látogatóknak, adományozóknak lehetőségük volt találkozni egymással: hajlékkal rendelkező a hajléktalannal, jobb körülmények között élő a nehezebb sorsúval - néhány emberi szó és forró tea, sütemény, zsíros kenyér mellett. Standunk, az adakozáson túl, alkalmat teremtett az empátia, tolerancia gyakorlására, míg az összegyűlt forintokból segítettük azokat a szegényeket, gyerekeket és felnőtteket, akiknek az ünnepi asztalra nem jutott kenyér.

A szervezők döntése miatt idén azonban kiszorultunk a Vörösmarty térről.

Mégsem kívánjuk feladni ezt a fontos cselekvő missziót, ezért itt, a VIII. kerületben, a Wesley János Lelkészképző Főiskola udvarán rendezzük meg árveréssel egybekötött egynapos karácsonyi vásárunkat.

Kérjük, ajánljon fel egy-egy tárgyat ajándéknak, melyet az árverésen licitre bocsáthatunk.

A tárgyakat a 2012. december 10-ig gyűjtjük a Wesley János Lelkészképző Főiskola portáján, a 1086 Budapest Dankó utca 11. szám alatt. Kérjük, jelezzék a portaszolgálatnak, hogy a december 15-i árverésre szánják adományukat!

December 15-én 10 órától Wesley János Lelkészképző Főiskola udvarán pedig várjuk szeretettel: vásároljon a hallgatóink által készített kézműves munkákból, játékokból, karácsonyi asztal- és ajtódíszekből, kóstoljon sült gesztenyét, forró teát!

14 órakor licitáljon az árverésen régi vagy új ajándék- és dísztárgyakra, lepje meg szeretteit! Ami már biztosan kalapács alá kerül: ezüst gyertyatartó, púdertok, könyvek, ruhák, gyertyák, angyalfigurák. Kikiáltó: Galkó Balázs színművész.

Ha még nem vásárolt szeretteinek ajándékot, nálunk megteheti, a befolyt összeg pedig az Ön adományaként nehézsorsú gyerekeket, hajléktalan felnőtteket segít.

0 Tovább

Komplex program hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztésére

A Demján Sándor által 1994-ben létrehozott Alapítvány az elmúlt 4 évben több mint 19.000 szociálisan halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket támogatott Kelet-Magyarország két kistérségében, mintegy 1 milliárd 175 millió Ft értékben


Az Alapítvány 2006-ban meghirdetett, 2007-ben indított, 5 évre szóló kistérségi támogatási programja Magyarországon előzmény, illetve példa nélküli, modell értékű. Mintául szolgálhat minden olyan szervezet, állami intézmény, de akár segíteni akaró és tudó magánszemély számára is, aki jelenleg is végez, vagy a jövőben szándékozik elindítani halmozottan hátrányos helyzetű településeken élő, nehéz sorsú családok, gyermekek szociális támogatását célzó tevékenységet.

0 Tovább

Adófizetői piknik a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt

Az OECD legfrissebb jelentése szerint egy átlagos magyar dolgozó a 2010-ben rá költött összeg csupán 53,6%-át vihette haza nettó fizetésként. Így éves bérére vetítve június 20-án dolgozik először csak magának. A Hajtás Pajtás biciklisfutárai ez alkalomból egy hagyományteremtő, vidám, munka utáni pikniket szerveznek a Nemzetgazdasági Minisztérium előtti zöld parkban. Szeretettel várunk mindenkit, aki fel szeretné hívni a figyelmet a túlzott adóelvonásra, vagy egyszerűen csak megünnepelné éves adóterhei letudását.

2 Tovább

Legyen idén is Sárkányfesztivál!

Kedves Barátaim,
 
Megint kénytelen vagyok a segítségeteket kérni. A legtöbben hallottatok a bódvalenkei Sárkányünnepről, amit első alkalommal – a felhőszakadások ellenére sikerrel – tavaly rendeztünk meg. A Sárkányünnep rövid koncepcióját mellékeltem. Ennek az ünnepnek most különös aktualitása lenne. Gyöngyöspata után nagyon nagy szükség volna a Sárkányünnep pozitív üzenetére – arra, hogy a romák képesek fantasztikusat alkotni (eddig is készültek nagyszerű alkotások Bódvalenkén, de ami most van készülőben – a szerb cigány festő, Zoran Tairovic műve – az valami egészen döbbenetes, nagyszerű, azt hiszem, csak a legeslegnagyobbakkal összemérhető alkotás) és még a legelesettebbek is, ha kis segítséget kapnak, ki akarnak (és ki is tudnának) törni a mélyszegénységből. Amivel mindannyian csak jól járnánk.
 
A Sárkányünnep finanszírozására több pályázatot is beadtam – ma kaptam meg a hírt az utolsótól is, hogy bár a pályázat nagyon jó stb., sajnos nem tudnak pénzt adni. Nem tudom, holnap (vagyis már ma) hogyan fogom ezt elmondani a lenkeieknek.
 
A helyzet megértéséhez tudnotok kell, hogy a közmunkaprogram leállításával a 2 évvel ezelőtti 16.000,- ft-os egy főre jutó havi átlagjövedelem mára nominálisan, azaz az őket sokkal jobban sújtó infláció figyelembe vétele nélkül, 12.000,- Ft alá süllyedt. És ez az átlag!!!! De nem csüggedtek el, mert együtt (+2 egyetem 4 tanszéke + egy nemzetközi tanácsadó cég és sokan mások segítségével) megterveztük, hogy miként tudunk fenntartható munkahelyeket teremteni. A vonatkozó pályázatokat (több száz munkaóra) elkészítettük – de ezeket visszavonták, vagy felfüggesztették. Ez után már csak a Sárkányünnepben bíztak: hogy legalább néhányan, legalább egy hónapot tudnak dolgozni rajta, és az ünnepen majd kis bevételre is szert tehetnek. (Az egy hónapi munka nagyon fontos, ugyanis jövőre csak az kaphat segélyt, aki legalább 1 hónapot dolgozott – és az önkormányzat nem kapott akkora keretet, hogy a 4-órás kényszermunkával mindenki számára biztosíthassa az 1 hónapos munkaviszonyt.) Mit fognak gondolni rólunk, a többségi társadalomról?
 
Minimálisan 2 millió Ft kellene a Sárkányünnep megrendezésére, és gyorsan. Kérlek benneteket, aki tud, járuljon hozzá, hátha össze tudnánk szedni rá a pénzt – illetve, akinek van ötlete, hogy hová lehetne még GYORS segítségért fordulni, szóljon!
 
Aki pénzt tud adni, kérem utalja a következő számlára:
 
Magyar Református Szeretetszolgálat Közhasznú Alapítvány
1146 Budapest, Hungária krt. 200.
Magyarország, Európa
 
Számlaszám:
10702019-85008898-51100005
 
és írja rá: Bódvalenke Sárkányünnep
 
Azt is köszönöm, hogy elolvastátok. Ha még hozzá is tudtok járulni, külön hála. Nagyon kérlek, segítsetek.
 
Köszönettel
 
Pásztor Eszter
Bódvalenke – Freskófalu
projektvezető

SÁRKÁNYFESZTIVÁL – KONCEPCIÓ RÖVIDEN
 
 
A tavaly első ízben megrendezett Sárkányfesztivál szezonnyitó esemény, amely lehetővé teszi a projekt üzenetének – a romák és nem romák közötti toleranciának, egymás kultúrájában fellelt örömnek és elfogadásnak – a közvetítését.


 
A Sárkányfesztivál alapgondolata egy roma „Gesamtkunstwerk” létrehozása: neves roma zenészeket és más előadókat hívunk meg, hogy (napközben) improvizáljanak a képek témáira, a képek előtt, majd este következne a koncert. A meghívni kívánt művészek között van a Besh O Drom, a Parno Graszt, a Romengo, Babos Gyula, Snétberger Ferenc; szeretnénk meghívni a Csillogó Gyöngyszemek táncosait, a Romani Design-t, hogy tartson divatbemutatót, valamint a miskolci Romano Teatro előadását. És fellépne az Asszonykórus is.
 
Tervezünk különféle gyermekprogramokat, a turisták ellátására (étterem, büfé híján) főzőversenyt, és erre a napra bevezetjük a helyi pénzt, a lenkést.


 

A Sárkányfesztivál számszerűsített céljai:

  • legalább 500 nem roma vendég (városlakók, diákok stb.)
  • legalább 500 roma vendég (a környező falvakból, más roma közösségekből)
  • szereplés legalább 1 TV híradóban, legalább 2 országos rádióban, legalább 3 országos napilapban és legalább 3 nagy példányszámú magazinban
  • jövedelemszerzés a helybéliek számára (családonként átlagosan legalább 20 e Ft) a vendégeknek értékesített ételekből és maguk gyártotta ajándéktárgyakból.

 
A Sárkányfesztivál várható eredményei:

  • a nagyközönség megismerkedik a roma művészek eredményeivel, és egy olyan nagyrészt roma faluval, amely hatalmas erőfeszítéseket tesz a mélyszegénységből való kitörésre, egy jó gyakorlattal;
  • a látogatók megtapasztalják, hogy nincs mitől tartaniuk egy roma faluban, és megtapasztalják a helybéliek vendégszeretetét, kedvességét;
  • tágul azoknak a köre, akik hallottak Bódvalenkéről, mint turisztikai desztinációról, ezzel is lökést adva a faluba irányuló turizmusnak.

A Sárkányfesztivál jelentősége:
 
Úgy véljük, nagyon fontos, hogy a jelenlegi, etnikai feszültségektől terhes Észak-Magyarországon létrejöjjön egy kifejezetten pozitív, örömről, egymás megbecsüléséről szóló esemény, amire a romák büszkék lehetnek, és amit a többségi társadalom nagyra értékelhet. Az is fontos, hogy ez az esemény ebben, a kulturális javaktól gyakorlatilag elzárt régióban jöjjön létre.

1 Tovább

Pályázat civil szervezeteknek a fenntartható tudatformálásért

A Magyar Telekom pályázatot írt ki civil szervezetek részére szemléletformáló programok megvalósításának támogatására, "fenntartható tudatformálás" témakörben. A pályázatok elbírálása során olyan programok kerülnek kiválasztásra, amelyek célja a társadalom minél szélesebb körű megismertetése a fenntartható fejlődés elveivel, koncepciójával, gyakorlati megvalósításának lehetőségeivel. A beérkezett pályázatokkal kapcsolatos végső döntést a Fenntarthatósági Média Klub hozza meg. A pályázat részére a Magyar Telekom hello holnap! kuratóriuma összesen 10 millió forint értékű támogatási keretet bocsátott rendelkezésre. Az egy támogatásra adható minimum összeg 2 millió forint.

0 Tovább

Earth Guest Day 2011: Volt egyszer egy fa…

Ültessünk együtt ismét 1000 facsemetét Magyarországon Ültess a bolygóért: az Accor szállodái világszerte 1,7 millió fa elültetését finanszírozzák
Az Accor munkatársai világszerte 90 országban vesznek részt a Nemzetközi Föld Napján
Az elmúlt öt évben az Accor munkatársai világszerte 500 millió emberrel együtt készültek április 22-én a Föld Napjára. Ezzel egy időben abban a 90 országban, ahol a vállalat működik, a cégnél az Earth Guest Day-ként ismert rendezvény keretében minden évben csapat-alapú kezdeményezéseket hajtottak végre a helyi fejlődés, egészségügy és környezetvédelem érdekben.

0 Tovább

Továbbra is elkötelezett a 25 éves Citibank a hazai közösségek támogatásában

25 éves születésnapját ünnepli az idén a Citibank Magyarország, az első leányvállalat, amelyet a Citi a Közép- és Kelet-Európa régióban létesített 1985-ben. Az évforduló alkalmából Batara Sianturi, a Citibank Magyarország elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az elkövetkező években is azon lesznek, hogy kiemelkedő pénzügyi termékeik és szolgáltatásaik biztosítása mellett továbbra is elkötelezetten támogassák a helyi társadalmi közösségeket céljaik elérésében.

0 Tovább

Középpontban a vállalati önkéntesség

A Vodafone Magyarország támogatásával március 30-án újabb állomásához érkezett a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara (BCCH) vállalati felelősségvállalás munkacsoportjának "ChainReaction" (Láncreakció) elnevezésű rendezvénysorozata. A téma ezúttal a vállalati önkéntesség volt, amelynek aktualitását adja, hogy az Európai Tanács határozata alapján 2011 az Önkéntesség Európai Éve.

0 Tovább

Roger Federer az SOS Gyermekfaluért

Roger Federer, a Lindt svájci csokoládé nagykövete az aláírásával ellátott különleges porcelán Lindt Arany Nyuszit bocsátja aukcióra az SOS Gyermekfalu támogatására. A vállalat a Vaterával közösen indít aukciót április 13-tól április 20ig, amelyet egy fotóverseny is megelőz. A verseny a Lindt magyar nyelvű facebook rajongói oldalán indul el, amelynek egyik célja, hogy minél több gyereknek sikerüljön megédesíteni a Húsvétot, hiszen a játékkal csokoládét lehet gyűjteni az SOS Gyermekfalu lakóinak örömére.

0 Tovább

Létrejött a Világszolgálók Alapítványa

Kovács Gábor üzletember és filantróp 1 millió svájci frankos adományának köszönhetően létrejött a genfi székhelyű World Servers Foundation (WSF), Világszolgálók Alapítványa. Az alapítványt a közelmúltban jegyezték be és az első alkalommal összeülő kuratórium a Sopronbánfalvi Pálos-Karmelita Kolostorban 2011. április első hétvégéjén tartott szűk körű sajtóháttér beszélgetés keretében ismertette tevékenységét.

0 Tovább

Hajléktalan ovisoknak gyűjtünk ruhákat

megérdemlik.

3 Tovább

Fenntarthatósági Média Klub

A Magyar Telekom kezdeményezésére Fenntarthatósági Média Klub jött létre a hazai vezető nyomtatott, elektronikus és online sajtóorgánumok részvételével. A Klub tagjai a Magyar Telekom mellett az RTL Klub, a TV2, a Sanoma, a Class FM, a CEMP csoport (Index), az Origo, a Metropol és az Axel Springer. A Klub célja, hogy Magyarországon minél szélesebb körben segítsen megismertetni a fenntarthatóság fogalomkörét, gyakorlati jelentőségét és hétköznapi példáit. A klubtagok amellett tették le a voksukat, hogy a maguk eszközeivel és csatornáin keresztül könnyen hozzáférhető módon és a nagyközönség számára egyszerűen érthető formában, konkrét példákon keresztül mutatják be, hogyan élhetjük meg a fenntarthatóságot a mindennapjainkban, illetve mit tehetünk egy élhető jövőért. A Fenntarthatósági Klub induló programjának részét képezi egy pályázati rendszer és a sajtó számára alapítandó díj.

0 Tovább

Segítsüti 2011 tavasz

az érintőről.

0 Tovább

Adományvonal az idegrendszeri sérült és koraszülött gyerekekért

2011. március és április hónapban a Gézengúz Alapítványt támogatják azok, akik a 1788-as Telekom Adományvonalat hívják vagy sms-t küldenek. A Telekom Adományvonalat már kilencedik éve sikeresen működtető Magyar Telekom az ország vezető telekommunikációs szolgáltatójaként fontosnak tartja, hogy támogatásával segítse a hazai egészségügy fejlődését, szolgáltatásainak fejlesztését, ezen belül is a gyermekek gyógyítását.

0 Tovább

Törökméz

(dzsipizmus.postr.hu)

0 Tovább

A Vodafone Magyarország kapta az Év Szponzora díjat

 

A Manchester United stadionjában kapta meg a Puskás - Ferguson - Év Szponzora díjat a Vodafone Magyarország
2010 áprilisában az ír Harry Harron és a brit Simon Saunders 250 kilométeres szaharai futásával teljesítette a Marathon des Sables-t, a világ egyik legnehezebb futóversenyét. A rendkívüli teljesítmény végrehajtásában a Vodafone támogatta őket. A jótékonysági futóverseny segítségével összegyűjtött adományok eredményeként 2010-ben a SOTE II. számú Gyermekklinikája az Alapítvány és a Vodafone jóvoltából létrehozhatta baba-mama részlegét a súlyosan beteg rákos kisgyermekek részére.
Az támogatással a Vodafone elnyerte a Robert Burns Nemzetközi Alapítvány idei Puskás - Ferguson - Év Szponzora díját. A trófeát dr. Beck György, a Vodafone elnök-vezérigazgatója Manchesterben, az Old Trafford stadion gyepén 75 000 ezer néző előtt ma vehette át Sir Alex Fergusontól, aki amellett, hogy immáron 25 éve a világ egyik legjobb focicsapatának tartott Manchester United világhírű edzője, egyben a Robert Burns Nemzetközi Alapítvány tiszteletbeli elnöke is.

A Manchester United stadionjában kapta meg a Puskás - Ferguson - Év Szponzora díjat a Vodafone Magyarország

2010 áprilisában az ír Harry Harron és a brit Simon Saunders 250 kilométeres szaharai futásával teljesítette a Marathon des Sables-t, a világ egyik legnehezebb futóversenyét. A rendkívüli teljesítmény végrehajtásában a Vodafone támogatta őket. A jótékonysági futóverseny segítségével összegyűjtött adományok eredményeként 2010-ben a SOTE II. számú Gyermekklinikája az Alapítvány és a Vodafone jóvoltából létrehozhatta baba-mama részlegét a súlyosan beteg rákos kisgyermekek részére. Az támogatással a Vodafone elnyerte a Robert Burns Nemzetközi Alapítvány idei Puskás - Ferguson - Év Szponzora díját. A trófeát dr. Beck György, a Vodafone elnök-vezérigazgatója Manchesterben, az Old Trafford stadion gyepén 75 000 ezer néző előtt ma vehette át Sir Alex Fergusontól, aki amellett, hogy immáron 25 éve a világ egyik legjobb focicsapatának tartott Manchester United világhírű edzője, egyben a Robert Burns Nemzetközi Alapítvány tiszteletbeli elnöke is.

„Nagyon büszke vagyok a díjra és a Vodafone összes munkatársára, az elkötelezettségükre, amelyet a társadalmi felelősségvállalás és szponzorációs munkák területén mutatnak. Számos különböző stratégiai fontosságú felelősségvállalási projektben veszünk részt a környezetvédelemtől kezdve a fogyatékkal élő emberek munkaerőpiacra való visszatérésének támogatásáig. Folyamatosan arra ösztönözzük munkavállalóinkat, hogy ők is vegyenek részt társadalmi felelősségvállalás programjainkban, ezért úgy gondolom, hogy az áldozatos munkájuknak is elismerése ez a díj”- mondta dr. Beck György.

 

A Vodafone felelősen viselkedő gazdasági szereplőként nagy hangsúlyt fektet a hátrányos helyzetű emberek támogatására. A vállalati felelősségvállalás üzleti stratégiája szerves részét képezi, az elmúlt évtizedben több mint 1 milliárd forint értékű támogatást nyújtott Magyarországon a Vodafone.

A Robert Burns Nemzetközi Alapítvány (RBIF) jótékonysági tevékenységét összekapcsolja a kulturális tapasztalatcserével, célja, hogy a társadalmi felelősségvállalást bevezesse és elterjessze a magyar közéletben. Ehhez érdekes célokat, termékeket, ötleteket ajánl a vállalatoknak.

 

Fotó: MTI

 

0 Tovább

1000 forint egy lájkért - de nem nekünk!

like.

0 Tovább

Tartós élelmiszereket vár a Mikulásgyár

toljátok!

0 Tovább
«
12

felelősség

blogavatar

Társadalmi felelősséget vállalunk. Akciók, kampányok, a modern, európai értelemben vett szolidaritás. Küldjed, toljad, nyomjuk. Ha olyan.

Utolsó kommentek